bodobacs

Az utóbbi hetek legnagyobb hazai botránya kapcsán sokan megszólaltak a művészvilágból, legtöbbször talán Verebes István. És ő volt az, aki az interjúk során előszeretettel hozta szóba a szexuális visszaélésekkel vádolt rendező művészi kvalitását. Joggal vetődhet fel a kérdés: mégis, hogy jön ez ide? Ha egy szakmunkás lenne az elkövető, vajon relevánsnak tartaná-e bárki, hogy az illető a környék legügyesebb lakatosa? Vagy ezúttal az Amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek elve érvényesül, és a bűnösök más-más megítélés alá eshetnek annak megfelelően, hogy mit tettek le eddig az asztalra, mennyire elismertek a szakmájukban?

Az elmúlt évek során a hazai művészvilágban több hasonló eset történt, ahol sokan kettős mércével mértek: részegen/bedrogozva balesetet okozó színész, több rendbeli csalást elkövető énekesnő, közüzemi díjak be nem fizetésével vádolt zenész, hogy csak a nagyobb visszhangot kiváltó eseteket említsük.

Néhány éve Stohl András ügyének tárgyalásán színészkollégái is megjelentek, hogy jelenlétükkel demonstratívan támogassák a vádlottat, akit végül bűnösnek talált és elítélt a bíróság. Szinte ironikus, hogy a Marton-ügyben most Stohl is megszólalt, bagatellizálva a történteket.

Zalatnay Cini esete valamivel régebbi ugyan, de biztos sokan emlékeznek rá. Az énekesnőt csalásért ítélték el, mert tetemes anyagi kárt okozott azoknak a befektetőknek, akik jóhiszeműen rábízták a pénzüket. A sajtóban viszont — s nem ám akárhol, egyenesen a legnépszerűbb női magazinban — az egyik újságíró azzal érvelt, hogy Cini nem akárki, zenéje megszépítette rajongók ezreinek életét, s emiatt igenis kijár neki az elnéző bánásmód.

Külföldön szintén gyakori eset, hogy a híres és szakmájukban kimagaslóan tehetséges bűnelkövetők a közvélemény jelentékeny hányadának rokonszenvét élvezik törvénybe ütköző tettük napvilágra kerülése után is, sőt akár az elmarasztaló bírósági ítélet ellenére. Már ha egyáltalán elítélik az imádnivaló gonosztevőt. Az amerikai nemzeti idol O. J. Simpsont a meggyőző bizonyítékok ellenére felmentették a kettős gyilkosság vádja alól, míg a futóbajnok Pistorius igen enyhe büntetést kapott barátnője brutálisan kegyetlen kivégzéséért. S bár nevelt lánya nyilvánosan beszélt arról, hogy szexuálisan zaklatta őt, Woody Allen ma is zavartalanul tengeti napjait Hollywoodban nagyra becsült rendezőként.

A harag alapvető emberi érzelem, naponta átéljük, persze más-más intenzitásban. Általában pontosan tudjuk, mi okból és kire haragszunk. Aztán már csak az a kérdés, mihez kezdünk a haragunkkal: rázúdítjuk valakire, levezetjük pl. sportolással, magunkba fojtjuk vagy igyekszünk megbocsájtani.

Legtöbbünket arra neveltek, hogy a harag rossz tanácsadó, és ha lehet, számoljunk el magunkban 10-ig, mielőtt kiélezett helyzetben indulatból reagálnánk. Ennyi idő talán elég, hogy összeszedjük magunkat és higgadtan nyilvánítsuk ki a nemtetszésünket. Az is lehet, hogy végül inkább nem is mondunk semmit, egyszerűen lenyeljük a dühünket. Főleg, ha ezt a mintát hoztuk otthonról.

A pszichológusok szerint az arany középutat érdemes választani, ami ott van valahol a kontrollálatlan dühöngés és a negatív érzések elfojtása között. A harag ugyan nem szégyellnivaló, de azt mindenképp érdemes kibogozni, pontosan mi okból és indokoltan vagyunk-e dühösek. Majd pedig megpróbálhatunk valahogyan megszabadulni ettől a cseppet sem kellemes érzéstől.

Keresztény kultúránk egyértelmű javaslata harag esetén: a megbocsátás. Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek – kérjük és ígérjük imáinkban. A megbocsátás erény és elvárás a társadalom szemében, a legmagasabb szintű megoldása a haraggal járó konfliktusoknak.

De megbocsátani nem könnyű, és a folyamatot sokféleképpen el lehet rontani.

Néhány sarkos példa az elfuserált megbocsátásra:

Megbocsátottam a rohadéknak, mondja a megcsalt feleség. A kifejezés jelentése: amellett a férfi mellett maradtam, aki megbántott és megalázott.

Megbocsájtok neked, mert jó keresztény vagyok  - ha megbocsátok az ellenem vétkezőknek, talán majd én is felmentést kapok az Úrtól a bűneim alól. 

Megbocsájtom, hogy visszaéltél a bizalmammal — de soha többé nem bízom meg benned, csak szeretném, ha a viszonyunk korrekt maradna.

Megbocsájtok, mert az apám/anyám vagy — bármit tettél velem, megbocsájtható, mert hatalmad van felettem, tisztellek, hiszen erre neveltél, s arra, hogy magamat tőled függő, hozzád képest alárendelt személyként lássam.

Bocsánatot kérni sem mindig egyszerű, és ezt is lehet rosszul csinálni.

Bocsánatot kérek, ha olyat tettem vagy úgy viselkedtem, amivel megsértettelek - nem ismerem be, hogy hibáztam, a konfliktusért egyedül te vagy a felelős, mert túlreagáltad vagy félreértetted a tettemet, szavaimat. Nem akarom megérteni, hogy mi a rossz abban, amit tettem, nem tartok önvizsgálatot és nem vagyok kíváncsi a te perspektívádra, az érzéseidre. A bocsánatkérés üres gesztusával pedig most már nem pusztán ártatlannak, hanem egyenesen áldozatnak érezhetem magam.

A sok lehetséges tévút miatt is elgondolkodtató, hogy feltétlenül meg kell-e bocsájtanunk az ellenünk vétkezőnek? Vagy továbbléphetünk megbocsátás nélkül? Elég, ha elengedjük a bosszúvágyat, s megpróbáljuk tisztázni, kit mekkora felelősség terhel a konfliktusban?

Szükséges-e, hogy az, aki ártott nekünk, őszintén megbánja, amit tett, mondott? Vagy egyedül és mindentől függetlenül is képesek vagyunk megbocsátani, akkor is, ha a másik nem érzi át, hogy megbántott?

Mit gondoltok?

Turkálok, turkálok, feltúrom az egész helyet
Ami az egyiknek szemét, az a másiknak kincs lehet.

Macklemore

Magyarországon a rendszerváltás után tömegesen tűntek föl a kisebb-nagyobb turkálók, tömve az irigyelt Nyugat levetett, de még hordható ruháival. Néhány évig tartó felívelés után a turik száma visszaesett, mikor megjelentek a gombamód szaporodó, olcsó kínai üzletek. Idővel aztán beállt az egyensúly és a mai kiskereskedelmi palettán már fix helye van a színes-szagos turkálóknak, melyek közt alig akad a régi, kilós-konténeres fajtából, annál több az igényes vásárlóközönséget célzó, darabáras, széles választékot kínáló üzlet, de termék- és márkaspecifikus second hand boltok is vannak már.

Az elsőtől a másodkézig

A használt ruha hosszú utat tesz meg az új gazdájáig: Hollandiában, Angliában, Svájcban és sok más jómódú országban kihelyezett konténerekben gyűjtik ezeket, majd a helyben végzett előválogatás után fertőtlenítve indulnak útnak a megrendelő ország nagykereskedelmi lerakatai felé. Itt a kiskereskedő megvásárolja a minőség szerint osztályozott bálákat, az pedig már rajta áll, hogy mosva-vasalva vagy eredeti állapotában értékesíti az árut.

Aki másét felveszi, rossz ember nem lehet

Nem ritka a nézelődő, válogató férfi vásárló sem, de a turik törzsközönségét jellemzően nők adják. A vevők egy részét kifejezetten az alacsony ár vonzza, a lehetőség, hogy márkás és jó minőségű darabokat kapjon az új ruhák árának töredékéért. Mások inkább a vadászat élvezete miatt járnak turkálni vagy azért, hogy ritka, egyedi darabokra tegyenek szert. De felmerülhetnek ezeknél emelkedettebb szempontok is. Egy Jane nevű ismert amerikai blogger például tudatos döntés eredményeként szoktatta át magát a népszerű fast fashion boltok kínálatáról a turik vállfarengetegére. Megfogadta, hogy a környezettudatosság és fenntarthatóság jegyében ezentúl csakis használt holmit vásárol. Persze, elv ide vagy oda, Jane-nek az is tetszik, hogy alig 5 dollárért  márkás pólót vehet.

Gyerünk a turiba be!

Azok, akik messziről elkerülik az ilyen boltokat, általában a jellegzetes turiszagra panaszkodnak vagy a társas illemszabályokra fittyet hányó, tülekedő rongyvadászok irritáló viselkedésére.

Egyesek szerint a turkálás ciki, sőt szégyen, mások ruháját hordani csóró dolog és tulajdonképpen egyenlő az igénytelenséggel.

Érthető, hogy a fertőtlenítőszer illata nem mindenkinek kedves és kellemetlen interakciók is előfordulnak, de ennyi kockázatot biztosan megér egy álomszép alkalmi ruha, poénos póló vagy alig használt focimez. Viszont az  is igaz, hogy a turikat megéneklő amerikai rapper, Macklemore tudhat valamit, amikor azt mondja, a használt cipők túlságosan elnyűttek.

Lássunk néhány szempontot, ami a turik mellett szól:

1. Olcsók
2. Nagy márkák legendás darabjaira is ráakadhatunk. Ritka az igazán nagy fogás, de a szóbeszéd szerint találtak már Louis Vuitton táskát és dedikált focimezt is ezekben az üzletekben. Tévhit viszont, hogy gyakori a zsebekben felejtett pénz. Ne feledjük, többszöri válogatáson esnek át a ruhák, mielőtt a boltba kerülnek.
3. Gyors sikerélmény. Ha épp szűkmarkúan jutalmaz minket a sors, érdemes betérni egy turkálóba. Azért besegíthetünk a sorsnak annyival, hogy árucsere napján megyünk. Szinte biztos, hogy találunk valami szépet vagy tökéletesen haszontalan, de vicces dolgot. Esetleg egyszerűen gyorsabban vetődünk egy blúz után, mint a riválisunk, és máris megvan a napi diadal.
4. Kitűnő barátnős program. Azért nem árt, ha a méretünk különböző, máskülönben olyan erős próbának vethetjük alá a barátságot, amit az talán ki sem bír.
5. Férfival csak akkor menjünk, ha készen állunk rá, hogy lényünk árnyoldalait is feltárjuk a kedves előtt. Amennyiben viszolygás nélkül nézi végig, hogyan bukunk alá vérben forgó szemekkel a lakástextiles ládába vagy rohanunk ölnyi ruhával az egyetlen szabad próbafülke felé, félretaszítva a kevésbé határozottan igyekvőket, ha van türelme kivárni, míg a sarokból leselkedve ráolvasással próbáljuk szuggerálni, hogy nekünk tetsző sárga felső szűk legyen arra a vén tehénre/ostoba libára stb., aki megkaparintotta az orrunk elől (és akivel amúgy semmi bajunk, de kvázi az ellenségünk) — akkor bizony ő lehet a mi nagy fogásunk, akit érdemes megbecsülnünk.
6. Lazaságra nevel. Turkálóba nem érdemes határozott céllal menni, mert könnyen csalódhatunk. Ez nem az a hely, ahol méretsorok és kollekciók állnak a rendelkezésünkre. Próbáljunk annak örülni, amit elénk sodor az élet: vattakabátnak májusban, bikininek télen. Meg kell tanulnunk vágyakozni arra, ami pont akkor a miénk lehet.
7. Edzi az akaraterőt. Ha 20 nadrágot találtunk, nyilván nem vesszük meg mindet, akkor sem, ha pont a méretünk és csak 1500 darabja. Az olcsóság könnyen elcsavarja a fejünket, de legyünk észnél. Nem árt feltenni magunknak pár előre bekészített kérdést: hová veszem fel? Vannak olyan felsőim, amikhez passzol? Előnyös nekem ez a szín, ez a fazon? Legvégül: ha holnap mégsem tetszik már annyira, van olyan családtagom, barátnőm akinek továbbadhatom?
8. Önismereti tréning. Mennyire vagy nagylelkű? Odaadod a Teddy macis pulcsit annak a kislánynak, aki vágyakozva bámulja, mióta csak meglátta nálad és akire veled ellentétben jó is lenne, vagy megtartod, mert 10 évesen pont ilyet akartál, de senki sem vette meg neked? Elég elszánt vagy? 20 perc után kiábrándultan feladod vagy az utolsó darabig túrsz? Képes vagy azt hazudni valakinek, hogy a rózsaszín sápasztja/a virágminta kövéríti, azért, hogy így szerezz meg magadnak egy tetszetős darabot? Sok mindent megtudhatsz a jellemedről, ha kielemzed, hogy viselkedsz a turiban.
9. Ne szégyelld, hogy használt! Jól tud esni az ember lelkének, ha megdicsérik az outfitjét, ami összvissz 5000-ből kijött, de nincs mindig ilyen szerencsénk. Nem érdemes arra számítani, hogy soha nem hangzik majd el a kérdés: ezt ugye turkálóban vetted? Senki sem fogja azt hinni, hogy azért van rajtad az Eton College 1998-as évfolyamának trikója, mert oda jártál. Ha zavar a lebukásveszély, inkább hanyagold a turit  (ha van más választásod).
10. Légy különc és egyedi! Persze, erre van más mód is, de tény, hogy a turkáló kész kincsesbánya a furiknak. Van itt lábtyű, kezeslábas pizsi, szuperhősjelmez és annyi minden más. Ráadásul a nagyobb boltokban háztartási kiegészítőket, dekortermékeket is kapni. Régi képeslapokra, idegen nyelvű dévédékre, mindenféle világító-zenélő kütyüre akadhatunk, potom áron.

+1 Terep a barátkozáshoz. Sokszor panaszkodunk, hogy nehéz közösséget, társaságot találni — a turiban ezt is lehet. Persze, előbb meg kell keresni a számunkra rokonszenves hangulatú, vevőbarát boltot. Tudunk olyan helyről, ahol az új árut együtt bontják ki a csomagokból a törzsvásárlók, a megvásárolt holmit pedig akár vissza is vihetik és becserélhetik, ahogy az új ruháknál szokás. A régi vásárlók számára fix szabadidős program a turkálás. Az idők során megismerték egymás igényeit, ízlését, és már a bolton kívül is találkoznak néha.  Most épp Facebook-csoportot készülnek indítani Csajok a turiból néven.

A múlt század második felében hatalmukat évtizedekre bebetonozó autokrata államfők elképesztő vagyonokat halmoztak fel, miközben országuk lakossága a létminimumon vagy az alatt tengődött. Az ezredforduló körüli forradalmak nagyrészt elsöpörték az afrikai és arab térségbeli diktátorok hatalmát, de az állami szintű korrupciónak nem áldozott le a bukott vezetők elűzésével.

Moammer Kadhafi, a 2011-ben megbuktatott, majd meglincselt líbiai diktátor több mint 40 évig tartó uralma alatt tetemes vagyont harácsolt össze, melynek nagyságát utólag is nehéz megbecsülni. Az ENSZ és az EU általi szankciók értelmében 2011-ben zároltak több száz külföldön vezetett líbiai számlát mintegy 40 millió eurónyi összeggel. Ehhez jönnek a család birtokában lévő állami kötvények és luxusingatlanok. A végösszeg 100 és 200 milliárd dollár körüli, ami tekintettel arra a tényre, hogy Kadhafi elsikkasztotta a líbiai olajmezőkből származó bevételek nagy részét, valószínűleg cseppet sem túlzó kalkuláció.

Kadhafihoz hasonlóan puccsal kezdte hosszú államfői karrierjét Mobutu Sese Seko, Zaire — a mai Kongói Demokratikus Köztársaság —„Mindenható harcosa” (a szerény nevet ő adta magának). Uralkodásának 32 éve alatt elsősorban hatalma megszilárdításán és megőrzésén, valamint vagyona gyarapításán fáradozott. Politikai ellenfeleit kiiktatta, az országból elűzte a külföldi befektetőket, az idegen tulajdonban lévő cégeket államosította, majd átjátszotta családtagjai és rokonai kezére. Vagyonát már 1984-ben 5 milliárd dollárra becsülték, melynek jó részét svájci bankokban helyezte el. Imádta a luxust, Mercedeseket gyűjtött, párizsi bevásárló útjaihoz pedig Concorde-ot bérelt az Air France-tól.

Miután hatalmát megdöntötték, száműzetésbe vonult, és nem sokkal később belehalt rákbetegségébe. Akár ironikusnak is tekinthető, hogy halála után internetes csalók éltek vissza kétes hírnevével: leveleikben Mobutu-családtagnak hazudva magukat igyekeztek pénzt kicsalni a címzettektől.

Haji Muhammad Suharto, Indonézia sorrendben második elnöke 31 évnyi hivatali ideje alatt becslések szerint 15-35 milliárd dollárt sikkasztott el. 2004-ben a Transparency International első helyre sorolta a legkorruptabb politikusok listáján.

Hoszni Mubárak volt egyiptomi elnök 30 évig tartó hatalmát 2011-ben söpörte el az arab tavasz. Azóta szinte folyamatosan folynak a bírósági perek, melyek azt hivatottak tisztázni, felelős-e a volt elnök több száz tüntető haláláért (első fokon életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, majd felmentették, 2015-ben viszont újra megnyitották az ügyet). 2015-ben sikkasztásért jogerősen 3-3 év szigorított börtönbüntetésre ítélte a kairói bíróság Mubárakot és két fiát. A vád szerint több mint 1,4 millió dollárnak megfelelő összeget sikkasztottak az elnökségi költségvetésből.

Mohammad Reza Pahlavi sah majdnem 40 évig uralkodott Iránban (1941-től 1979-ig). Fényűző életmódjában nagy szerep jutott a reprezentációnak. Egyebek mellett archaizáló stílusú, díszes középületeket emelt, Irán 2500 éves fennállásának tiszteletére pedig hatalmas partit adott, mely több millió dollárba került. A meghívottak között ott volt a világ vezetői rétegének krémje, köztük az amerikai elnök, de Tito és Ceaușescu is.

Pahlavit az iráni forradalom buktatta meg 1979-ben. 35 milliárd dollárra becsült vagyona egy részét sikerült kimenekítenie.

Szaddám Huszein iraki diktátor 1991-től az iraki olaj-exportból származó bevételek 5 százalékát saját jövedelmének tekintette. Hazájában 57 milliárdra becsülték a vagyonát, de a család tulajdonában lévő arany-, platina- és gyémántkészletek értékét is figyelembe véve az összeg akár a 100 milliárdot is elérhette. Moszkvai újságírók szerint a diktátor még megbuktatása előtt egy évvel vagyona egy részét — 3—10 milliárd dollárt — Oroszországban helyezte el. Elfogásakor csupán 750 ezer dollárt találtak nála, és később sem került elő 1,2 milliárdnál több.

Ha a fenti névsor látva az feltételeznénk, hogy az állami szintű korrupció afféle afrikai és közel-keleti kuriózum, a közelmúlt számos példával szolgál ennek megcáfolásához.

Szlobodan Milosevics  szerb és jugoszláv államfő 1989—2000 között valószínűleg 1 millárd dollár körüli összeget sikkasztott el az államkincstárból. Feltételezések szerint a pénzt külföldi bankokba menekítette, de mindmáig a töredéke sem került elő az összegnek.

A közelmúlt állami korrupciós botrányainak egyik legfőbb színtere Ukrajna. Az 1996-1997-ben miniszterelnökként tevékenykedő Pavlo Lazarenko hivatali ideje alatt 114-200 millió dollárnyi összeget lovasított meg. 2006-ban az USA-ban pénzmosásért jogerősen elítélték. 2012-es szabadulása óta San Francisco-ban él. Hazájában máig körözés alatt áll.

A 2014-ben megbuktatott államfő, Viktor Janukovics neve vélhetően egybeforrt a korrupció fogalmával (és a szimbólummá vált aranyvécékefével). Miután Oroszországba menekült, rezidenciája turistalátványosság lett. A luxusgiccs számtalan kellékét felsorakoztató birtok azonban csak apró szelete a kétes eredetű vagyonnak. 2014-ben az EU befagyasztotta a Janukovicshoz és köréhez köthető személyek Európában elhelyezett vagyonát, valamint Svájc és Lichtenstein is zárolt ukrán pénzeket. 2015-ben pedig a volt államfő felkerült az Interpol körözési listájára sikkasztás és más pénzügyi bűncselekmények miatt.

Az eltulajdonított állami vagyonok felkutatása és visszaszolgáltatása a kárvallott országoknak hosszadalmas és általában csekély eredménnyel járó folyamat. A külföldi pénzintézeteknél elhelyezett összegek esetében bizonyítani kell a pénz illegitim eredetét és azt, hogy a számla a korrupt politikushoz köthető. Ráadásul a pénzmosás csatornáin áthaladva az eltulajdonított összegek legális eredetű pénzekkel keveredhetnek. A befektetések útján külföldre menekített piszkos pénzek beazonosítása pedig még ennél is bonyolultabb. Éppen emiatt a lenyúlt milliárdoknak csak a töredéke kerül elő, még akkor is, ha a pénzintézetek maximálisan együttműködnek a panaszos ország és a nemzetközi szervezetek (ENSZ, Világbank) megbízottaival.

A Janukovics-rezsim által elsikkasztott vagyon jelenlegi sorsa azonban jól szemlélteti, hogy a lefoglalt pénz visszajuttatása az büdzsébe még akkor sem egyszerű, ha „házon belül” kell intézkedni. Az ukrán állami Takarékbank befagyasztotta ugyan az ország volt vezetőinek — köztük Janukovicsnak és miniszterelnökének, Mikola Azarovnak — bankszámláit, de nem tudja azokat átirányítani a központi költségvetésbe. A számlákon több mint 1 milliárd dollár parkol készpénzben és értékpapírokban. Tavaly 50 milliárd hrivnyát szeretek volna ebből átcsoportosítani a költségvetésbe, de az ezt lehetővé tevő jogszabályok nem születtek meg.

Források: 

http://www.forbes.com/sites/mfonobongnsehe/2011/11/08/who-were-africas-richest-dictators/#63a4cd79366a

http://magyarnarancs.hu/kulpol/a-lopott-joszag-sorsa-95825

http://www.piacesprofit.hu/klimablog/fenntarthato_fejlodes/hova_mentik_az_elsibolt_penzeket_a_diktatorok/

továbbá: multkor.hu, hvg.hu, origo.hu. index.hu. nepszava.hu, nol.hu, hu.wikipedia.org